Rövid, 2 napos barátlátogatásra ugrottunk ki Svájcba. Gyönyörködtünk Svájc természeti kincseiben a Jungfrau-nál és keresgéltük a luxustól leesett állunk a mediterrán hangulatú Luganóban. És vajon mi köze van a magyar kártyának Svájchoz?

A Wizzair Baselbe induló járatai gyakran olcsóak, így nem volt nehéz dolgunk, hogy kifogjunk jó áru repjegyeket. Svájcba indultunk, de Franciaországban landoltunk, mivel Basel olyannyira közel található a francia-német-svájci hármashatárhoz, hogy a városhoz tartozó Euroairport már a határ túloldalán, a franciáknál található. Basel egy másik, képzeletbeli határhoz is közel található, itt húzódik ugyanis a Röstigraben, vagyis a francia és német hátterű svájci területeket elválasztó kulturális határvonal. A francia és a német az ország egész területén hivatalos nyelv, de értelemszerűen a francia részeken, például Baselben, Lausanne-ban vagy Genfben, inkább franciát lehet hallani az utcán, míg a német területeken, Zürich-ben vagy St. Gallen-ben svájci németet. E két nyelv mellett szintén az egész ország területén hivatalos nyelv még az olasz és a rétoromán is. Olaszul a svájci lakosság 6-7%-a beszél, lent délen az olasz határ közelében élnek Lugano környékén. Nyelvészeti szempontból talán a negyedik hivatalos nyelv, a rétoromán lehet a legizgalmasabb, melyet a svájci lakosság elenyésző része, 0,5-1%-a beszél. A nyelvészek szerint a rétoromán nyelv a római nyelvnek az újlatin változata, fennmaradását annak köszönheti, hogy beszélői az Alpok elzárt, nehezen megközelíthető völgyeiben éltek. Na de azt hiszem ennyi elég is Svájc hivatalos nyelveiről!

Ugyan Baselbe olcsón visz el a Wizzair, de a Svájcon belüli a tömegközlekedés magyar szemmel nézve meglehetősen drága. Egy kicsit kiesett a szemünk, mikor megláttuk mennyibe kerül egy vonatjegy Zürich-be. Szerencsére a Flixbus árai egy fokkal vállalhatóbbak voltak, így a reptérről busszal suhantunk tovább Zürich felé. Vagyis csak suhantunk volna, ugyanis a legendás svájci pontossághoz eléggé méltatlanul buszunk egy jó 45 perces késéssel gördült be. Végül estefelé értünk Zürich-en keresztül Bassersdorf-ba Veráékhoz. A következő két napba pedig annyi programot zsúfoltunk be, amennyit csak lehetett.

Az első nap reggelén szépen megvitattuk, hogy a kismillió lehetőség közül hová menjünk. Választásunk végül Wengenre esett, aminek én személyesen nagyon örültem. Imádok síelni, 3 éves korom óta minden télen síelek, valamint követem az alpesi síversenyeket is az Eurosporton. Wengen Bormio és Kitzbühel mellett a lesiklás Mekkája, ami minden évben benne van a Világkupa naptárában és a Wengen feletti Lauberhorn-on nyerni óriási presztízzsel bír. Lent Lauterbrunnen-ben raktuk le az autót, megcsodáltuk a Staubbach vízesést, sőt pár kép erejéig még egy kicsit kreatívan undormányoskodtunk is, ahogy az alább látható.

 A nagyjából 1200 méteren fekvő Wengent két módon lehet megközelíteni: kisvasúttal (Wengenalpbahn) vagy gyalog. Az autók ki vannak tiltva a kis üdülőfaluból. Mivel mi túrázni akartunk ezért gyalog mentünk. Wengen egy igazi kis alpesi gyöngyszem: gyönyörű, rendezett környezet, takaros kis (vagy inkább sok esetben óriási) faházak virágokkal díszítve, valószínűtlenül zöld gyep mindenhol és közben távolról hallani a bocik kolompjait. Mondjuk senkinek sem javasoljuk, hogy itt szálljon meg, nem annyira vicces a Magyarországon megkeresett pénzt Svájc egyik kiemelkedően legdrágább helyén elkölteni. Kíváncsiságból azért ránéztünk az árakra, csak hogy egy picit elszörnyedjünk: a legolcsóbb amit találtunk 140 dollár (~40.000 Ft) volt két főnek egy éjszakára és ugyebár a nyár az itt off szezonnak számít. Mi lehet vajon itt a téli síszezonban??

Közben kitűztük magunk elé a végső célt: gyalog fel kell jutnunk 2.000 méter fölé, egészen a Kleine Scheidegg-ig. Nem nagy táv, hiszen a Lauterbrunnen Kleine Scheidegg etap nagyjából 10-11 km, azonban 1400 méter szint várt ránk, ami egész komoly mászást jelentett. A túristaút a kisvasút útját követte, eleinte kevésbé meredeken, aztán később voltak 20%-os részek is. Cserébe gyönyörű tiszta időnk volt és szép rálátásunk nyílt a völgyre Wengen alatt, a szemben lévő hegyekre, illetve a Wengen fölé tornyosuló Tschuggen sziklafalaira. Igazi mesebeli alpesi táj.

Aztán hirtelen ismerős lett a helyszín a tévéközvetítések miatt. Ott voltunk a Wasserstation-nél, a lesikló pálya jellegzetes pontjánál, ahol a síelők átszáguldanak egy szűk alagúton a Wengenalpbahn alatt. Hihetetlen érzés volt ott álldogálni. Jó, igen, elismerem, kevés ember értheti ezt a nagy izgalmat és örömet, amit nekem a wengeni világkupa pálya okozott. Ahogy gyalogoltunk feljebb, úgy jöttek szembe velünk a lesikló pálya egyéb jellegzetes pontjai, a Kernen S kanyarkombináció és a Canadian Corner.

 A Kernen S-nél a kis csoport többi tagja is elámult, ugyanis ekkor bukkant fel hirtelen előttünk Wengen három híres hegye, az Eiger, a Mönch és a Jungfrau. Sajnos a felhők miatt már nem volt tökéletes a látvány, de a Szűzlány 4.000 méter fölötti csúcsa és hatalmas sziklái így is igencsak tiszteletet parancsolóak volt. Végül kicsit elcsigázva, de felértünk a Kleine Scheidegg-re, ami igazából inkább egy laposabb nyereg volt a Lauberhorn és a 3 magas hegycsúcs között, mint egy valódi orom. A Wengenalpbahn is idáig hozta fel a javarészt kínai turistákat, akik simán kifizették az egy irányban 31 svájci frankos jegyet. Innen még át lehet szállni egy másik hegyi vonatra, ami egészen a Jungfrau és Mönch közötti nyeregig, a Jungfraujoch étterem/kilátóig kanyarog fel a hegyek gyomrában. Ide a retúrjegy (ami ugyebár kötelező, hiszen az átlagturista csak vasúttal tud fel és lejutni) 152 frankba kerül, vagyis olyan 45.000 Ft-be, szóval eszünk ágába se jutott felmenni, lévén a 2 napra 30.000 Ft volt a keret kettőnknek összesen. Szóval összességében, ha valaki nagyon lusta, de gazdag, akkor Lauterbrunnenből 960 méterről indulva fel tud menni 4.000 méter közelébe egy átszállással oda-vissza körülbelül 200 svájci frankért, vagyis kb. 60.000 Ft-ért, anélkül, hogy egy métert is kellene felfelé gyalogolnia. Hja igen, a kényelemnek rendesen megkérik az árát a svájciak. De valamit biztosan jól csinálnak, mert Kleine Scheideggen csak teli érkező és induló vonatokat láttunk.

Másnap Svájc olasz részét, Luganot vettük célba. Az út elhaladt a Vierwaldstättersee mellett, ami szorosan kapcsolódik a magyar kártyához. De vajon mi köze lehet a magyar kártyának Svájchoz és azon belül is Vierwaldstättersee-hez, vagy más néven a Lucerni-tóhoz?  Nos, röviden: magyar kártyát csak mi magyarok hívjuk magyar kártyának, a német nyelvterületeken Tell kártyaként, Négy évszak kártyaként és doppeldeutsche, azaz kettős német kártyaként ismerik. A kártyák Tell Vilmos legendáját mesélik el, akinek története szorosan kapcsolódik a svájci szabadságharchoz. Ami történelmileg biztosan tudott, hogy 1315-ben a Morgarteni-csatában a svájci őskantonok, Uri, Schwyz és Unterwalden egyesített seregei elűzték a Habsburg helytartót, ezzel alapozva meg Svájc függetlenségét. William Tell, vagyis Tell Vilmos neve csak a magyarosítás eredménye, ennek ellenére egyáltalán nem volt semmilyen kapcsolata Magyarországgal (ahogy pl. Verne Gyulának sem), sőt kézzel fogható bizonyíték sincs arra, hogy valós történelmi személy lett volna. Ennek ellenére a Tell-monda valódiságának megkérdőjelezéséért egészen a 19. századig börtön járt Svájcban történelemtagadásban való vétkességért. A monda szerint Tell tiszteletlen volt a helytartóval szemben, aki úgy büntette Tellt, hogy annak egy almát kellett 100 lépésről eltalálnia. Csakhogy a csavar a történetben, hogy ez az alma Tell fiának a fején volt. Tell kiállta a próbát, ennek ellenére a helytartó foglyul ejtette, de Tell kihasználva a viharos időt a Lucerni-tavon megszökött a Habsburgok elől, majd pedig megszervezte a kantonok ellenállását. Magyarországon azért terjedt el a magyar kártya megnevezés, mivel megalkotója egy pesti kártyafestő volt, aki az 1800-as évek derekán félve a cenzúrától, a magyar szabadságharcosok helyett a svájci népfelkelés legendás alakjait festette a kártyákra, hiszen azok ugyanúgy a Habsburgok ellen harcoltak a középkorban.

A tavat elhagyva gyorsan elértük a Gotthárd alagutat. 17 kilométert autóztunk a hegy gyomrában és amikor előbukkantunk a hegy túloldalán, hirtelen teljesen más lett a táj. A korábbi magashegységbeli időjárás már sehol sem volt, a fenyőket szépen lassan pálmafák kezdték el felváltani. Lugano Svájc Olaszországba legmélyebben benyúló földnyelvénél található.

Első körben a Lugano melletti Swissminiatur parkba mentünk, ami lényegében egy óriási terepasztal, ami Svájc legnevezetesebb helyeit formázza meg. Talán családoknak lehet a legoptimálisabb rekreációs hely, hiszen kisgyerekeknek a legizgalmasabb, de azért mi is jól elszórakoztunk a zsinóron mozgó kompok, a bobpályán fel-le mozgó bob és a különböző mozgó autók, illetve hegyi vasutak között. A program után áztattuk kicsit a lábunk a Luganói-tóban, majd gyorsan bementünk Luganóba, ami egy luxusváros benyomását keltette. Mindenesetre talán csak Monaco-ban láttunk eddig több luxusautót az utakon. A belvárosi sétálgatás után felmentünk a vicces nevű Monte Bré-re, amit semmiképp sem érdemes kihagyni, mégha a felfelé vezető szerpentin nem is lesz a tériszonyosok kedvence, mivel a magaslatról csodás rálátás nyílik a tóra és a környező hegyekre.

Összességében csodás két napot töltöttünk el Svájcban vendéglátóinkkal, egyedül azt sajnáltuk, hogy a két napba nem fért bele több program, mert Svájc teljes felderítéséhez bőven több időre lett volna szükségünk.