Az Iránnal foglalkozó cikksorozatunk első, bevezető részében Irán és a média kapcsolatát vizsgáljuk. Milyen a hírek természete és vajon miért ilyen rossz a renoméja a perzsa országnak?
Kicsit ülepedett most már az élmény, eltelt egy kis idő Tbiliszi óta. A grúziai kalandunk óriási lehetőség volt, hiszen fél évig a Kaukázus vált számunkra a világ közepévé. Olyan helyek váltak egészen közelivé Tbilisziből, amik Budapestről elképzelhetetlenül messzinek tűntek. Olyan országok szerepeltek hirtelen a listánkon, mint Kazahsztán, Üzbegisztán, Kirgizisztán vagy Türkmenisztán. És persze ott volt a listán Irán is. A nagy ötletelések és tervezgetések közepette pedig szépen lassan megszületett az iráni úti tervünk.
Mi hajtja az embert, hogy ilyen helyekre akarjon eljutni?
Hiszen a nyugati sajtó rendre sulykolja az ezekkel az országokkal kapcsolatos negatívumokat, így óhatatlanul kialakul az ember fejében egy kép, hogy ezek a helyek veszélyesek. De a fejünkben lévő piros vészjelzőnél sokkal erősebb volt a kíváncsiságunk.
Lássuk csak például Iránt, mit mond róla a Nyugat? Iszlám diktatúra, radikalizmus, terrorizmus támogatása (elég csak a Hezbollah és Irán szoros együttműködésére gondolni) és emberi jogok semmibe vétele. Csupa negatívum. De vajon akkor mégis miért akartunk ide eljutni? Hiszen a nyugati sajtó szinte folyamatosan hangsúlyozza, hogy Irán veszélyes. Akkor valószínűleg az iráni emberek, a perzsák is veszélyesek lehetnek, gondolhatnánk. Legalábbis a hírekből akaratlanul ezt a következtetést vonja le az ember. És mi mégis nagyon vártuk ezt a kalandot. (Na jó, közben azért nagyon izgultunk is, főleg amiatt, hogy beengednek-e minket egyáltalán az országba vagy vissza kell repülnünk Bakuba.) Elsősorban azért, mert sejtettük, hogy a személyes percepció valami teljesen más képet fog rajzolni nekünk Iránról, mint amilyet az ember a hírek alapján elképzel és összeollóz magának az országról. És Irán ilyen szempontból igazi kuriózum.
Kevés olyan ország van a világon, ahol ekkora az eltérés az első kézből nyert személyes tapasztalat és a másod vagy sokad kézből nyert hírek között.
Ha valaki hirtelen az arcába akarja kapni a már sokat emlegetett állítást a média torzító hatásáról, annak Irán kiváló terep. És ez véletlenül sem egy szemforgató szentbeszéd a mainstream nyugati médiáról, ami olyan gyakorta előkerülő lerágott csont mostanság. A torzítás sajnos a hírközlés velejárója és ezt a befogadónak bele kell kalkulálnia, nagyon fontos, hogy számolnia kell ezzel a torzító hatással. Ugyanis a hír természetéből fakadóan a megszokottól eltérő dolgokra koncentrál, ami eltér a hétköznapoktól, valamint a legújabb trendek szerint arra, hogy az minél szenzációkeltőbb, minél kattintásvadászabb legyen. Éppen ezért az olvasóban óhatatlanul felmerül a gondolat, hogy ha a hírek 95%-a Iránnal kapcsolatban a terrorizmus, a renitens ország imázs és a militáns radikalizmus tengelyén mozog, akkor valószínűleg ez a megszokott a perzsa országban. A teljesen normális és a lehető leghétköznapibb. Hogy a perzsák valószínűleg agresszívak és erőszakosak.
A helyszínen ettől a képtől azért teljesen eltérő dolgokat tapasztaltunk, amikor a - stílszerűen Imam Khomeiniről elnevezett - teheráni reptérről kikeveredtünk és kihevertük a kultúrsokk legelső fázisait. A hírek alapján borzasztóan szigorú vízumelbírálással számoltunk, valamint annak a lehetőségével, hogy akár ok nélkül is visszafordíthatnak a határról. Pár éve ez még talán elképzelhető is lett volna, de azóta egy kicsit felmelegedett a Nyugat és Irán viszonya, ami például abban is megnyilvánul, hogy Irán enyhített szigorú vízumpolitikáján. A nemzetközi reptereken már igényelhető vízum érkezéskor is, vagyis lényegében minden előzetes követségre járkálás és e-vízum igénylés nélkül lehet érkezéskor vízumot igényelni (feltéve, ha repülővel érkezik az ember). Emögött persze masszív gazdasági érdekek is húzódnak: Irán ugyanis valószínűleg rájött, hogy a gazdasági embargó miatti elszegényedés egyik ellenszere a turizmus fellendítése lehet. Akárhogyan is van, minket egy nagyon előzékeny papucsos úr fogadott hajnali kettőkor a vízumügyi irodában, egy órás űrlap kitöltögetési mizéria és várakozás, valamint a borsos 80 eurós vízumdíj kiperkálása után pedig már ott is volt a kezünkben a belépőjegy Iránba. A vízum mellé kötelezően kellett kötni utasbiztosítást is, az ügyintéző lányok viccelődtek velünk és Lili sálból eszkábált fejkendőjét dicsérték. (Iránban ugye a nőknek kötelező a fejkendő hordása.) A befelé történő security check-nél a katona is nagyon előzékenyen mosolygott és intett, hogy mehetünk is.
Talán nincs még egy olyan hely a világon mint Irán, ahol az emberek ennyire kedvesek és közvetlenek.
Már szinte zavarba ejtő a dolog és sokszor azon kaptuk magunkat, hogy gyanakszunk. Miért ilyen kedvesek? Mi lehet emögött a hátsó szándék? Merthogy a nyugati logikánk valami ilyesmit sejt a háttérben. Azonban az esetek döntő többségében (persze a mintavételünk nem volt túl reprezentatív) nincs hátsó szándék. Egyszerűen kedvesek és segítőkészek a helyiek. Ez a perzsa mentalitás a mi rideg, számító, nyugati individualista gondolkodásmódunknak annyira stílusidegen volt, hogy nagyon nehezen tudtunk csak hozzászokni. Szóval a kezdeti kultúrsokk után szépen lassan elkezdett kirajzolódni egy teljesen új Iránkép, egy egzotikus országról, ahol az emberek nagyon kedvesek, segítőkészek és a nagy szegénység ellenére abszolút életvidámak.
Nagyon fontos, hogy a két Iránképet megfelelően kezeljük és értelmezzük, ne vonjunk le belőlük hibás következtetéseket és féligazságokat. Irán a nyugati világ szemében, vagyis egészen pontosan leginkább az USA szemében egy akkora szálka, hogy az már egy kisebb gerenda, legalábbis politikai szempontból mindenképp. Az iráni iszlamista fordulat és a túszdráma 1979-ben talán Vietnam és a 2001-es terrortámadás után az USA legnagyobb blamája. (A cikksorozat második része részleteseebben foglalkozik Irán modern kori történelmével.) A nyugati világnak maradt az embargó, amit Irán ha recsegve ropogva is, de úgy tűnik túlél. Valamint a nyugati sajtó is előszeretettel cikkez Iránról, természetesen negatív éllel.
Így talán elfogadható feltevés, hogy a nyugati média egy picit negatívan viszonyul Iránhoz, kidomborítja az ország rossz hírnevét. És ez egyáltalán nem egy védőbeszéd Irán ártatlansága mellett. Irán egyáltalán nem makulátlan politikailag, holokauszt tagadása, az állam hozzáállása a politikai másként gondolkodókhoz vagy viszonya az emberi jogokhoz elfogadhatatlan és elítélendő. De fontos megemlíteni, hogy a Nyugat és Irán kapcsolata sokkal árnyaltabb mint ahogy sokszor a nyugati média igyekszik láttatni. A valós kép egyáltalán nem fekete és fehér, manicheista terminológiával élve, egyáltalán nem jó és gonosz harca. És ezt odakint, Iránban érti meg az ember a legjobban, miközben a volt USA nagykövetségből a "kémkedés múzeumává" alakított épületben beszélget a múzeum egy alkalmazottjával. Hamid tökéletes angolsággal elemezte a helyzetet velünk és valószínűleg azért találtuk nagyon hiteles arcnak, mert borzasztóan kritikus volt a jelenlegi iráni vezetéssel szemben is, őket is ízekre szedte. Így a beszélgetés során sokkal jobban előtérbe kerültek az iráni szempontok és érvek is a Nyugattal való nagy ellentétben.
Egyébként több elmélet is létezik a perzsák nagyfokú kedvességéről: egyesek szerint csak kompenzálnak és igyekeznek a világban (vagyis elsősorban a nyugati médiában) róluk kialakított negatív képet egy kicsit enyhíteni odaadó vendégszeretetükkel. Mások ezzel szemben azt mondják, hogy ez a perzsa kultúra szerves része, mint mondjuk a németeknek a precizitás. Akárhogy is van, a perzsák vendégszeretete felülmúlhatatlan. Utunk legnagyobb tanulsága talán az volt, hogy fontos Iránt és az iráni politikát külön-külön is megtapasztalni. A hírek ugyanis csak az utóbbiról számolnak be. Irán kétarcúságát pedig az tudja csak ténylegesen megtapasztalni, aki veszi a fáradságot és ellátogat Perzsiába.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://utazoskalandjainktortenete.blog.hu/api/trackback/id/tr4014879072
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
